Költöztetés és lomtalanítás
Az egyik jó barátom keresett meg egy nagy volumenű költözéssel kapcsolatban. Az anyukája megörökölt egy hatalmas családi házat, amit teljesen ki kellett üríteni, de ami megnehezítette a dolgunkat, hogy az ingóságokat háromfelé kellett szétválogatni. Egy része ment az anyukához, egy része a haveromhoz, a harmadik és egyben a legtöbb holmi, pedig ki a ház elé az adott napon, amikor a lomtalanítás lesz a kerületben.
Költöztetés és lomtalanítás
Egy héttel a feladat előtt kimentem a helyszínre, és felmértem a munkát. Az ingatlant már jó ideje nem lakták, ami látszott a bútorokra lerakódott por mennyiségén, és érezni is lehetett az állott penészes szagot is az épületben. A haverom és az anyukája sűrű elnézések közepette körbevezetett a lakrészben, majd a pince és a garázs következett. Ahogy szoktam mondani: „volt itt minden golyó bicska gyerekeknek kistalicska”! Mivel azt mondták, a leendő tulajnak semmi nem fog kelleni, így teljesen ki kellett rámolni a házikót.
Költöztetés és lomtalanítás
Egy jó óra kellett mire teljesen körbe jártunk mindent. A lomok kipakolásának adott volt a napja, és csak 18 óra után lehetett az utcára kihordani, így abban maradtunk, hogy a lomizás lesz egy műszak, és előtte 1-2 nappal pedig összerámoljuk és elvisszük azokat a bútorokat és személyes dolgaikat, amire szükségük van.
Megegyeztünk, hogy 2 teherautóval + 6 fő rakodóval fogunk érkezni a helyszínre és külön teherautóra pakoljuk az egyikük holmiját, a másikra pedig a másikét. Elérkezett az első nap, csomagoló anyagokkal felfegyverkezve nekiugrottunk a melónak.
Költöztetés és lomtalanítás
Négy ember csak csomagolt és előkészített, kettő pedig hordta ki a kocsikra a felcímkézett ingóságokat. Az anyuka nagyon izgult a költözés miatt, mert szerinte ez egy hetes munka, nem pedig 1-2 napos! 8 órakor kezdtünk és 13 órára meg volt mindkét autó pakolva!
Közben a barátom már délben megrendelte nekünk a pizzákat, és a hűtőt is tele pakolta mindenféle üdítővel. A mamája nem akart hinni a szemének. Megebédeltünk, majd a két teherautó elindult a két különböző helyszín felé. Az egyik brigád jól járt, mert egy családi házba mentek, míg a másik brigád egy gyalogos 4. emeletre, viszont ide ment a kevesebb cucc. Délután 4 órára végeztünk a lepakolásokkal.
Költöztetés és lomtalanítás
Másnap szintén 8 órakor kezdtünk, de ez sokkal húzósabb napnak ígérkezett, mint az előző. Ide nem kellettek a teherautók 2 személykocsival álltunk ki, amikkel a szerszámokat és a gurtnikat hoztuk. 3 szekrénysort 2 gardróbszekrényt egy komplett konyhabútort, több ágyat kellett szétszerelni, vagy a falról leszerelni és kb. 150 zsákot megpakolni. A teraszon voltak székek, asztalok és egy kitekerhető napernyő. A pincében több satupad és komplett polcrendszerek, persze rogyásig tele pakolva mindennel. Délben megkértem a haveromat vegyen még vagy 50 sittes zsákot mert kevésnek bizonyult a 150 darab. 5 órai munka után tartottunk fél óra ebédszünetet, majd folytattuk a munkát.
Költöztetés és lomtalanítás
A költöztetésekhez képest ez sokkal koszosabb, porosabb munka volt, főleg a pince összepakolása és a holmik felhordása. Az időjárás se volt kegyes hozzánk, mert egésznap kánikula volt. Csomó bútort teljesen lapra kellett szerelni, vagy törni, hogy fel tudjuk hozni a pincéből. Két rakodó a lakást rámolta össze, kettő pedig a pincét, és hátra volt még az udvar is.
Az udvaron volt egy nagy családi hinta, és egy melegháznak a váza is. A mosógép lekötésénél jött az első probléma, hogy a csapját nem lehetett elzárni, így azt az aknában kellett, majd, a gép lekötése és a csonk ledugózása után a víz visszanyitható lett. Délután 5 órára lettünk kész az összerámolással, szétszereléssel és törésekkel, majd elkezdtük kihordani az utcára a lomokat. 19 órára a kapu előtt volt minden, amit ki kellett lomtalanítani. A barátom és az anyukája nagyon elégedett volt a munkánkkal!
Nagyon kemény 2 napot nyomtunk a kollegáimmal, mindenki erőn felül teljesített, én is nagyon büszke voltam mindenkire, és remélem még sok ilyen remek munkát fogunk közösen megoldani!