Author name: amanda

Állandó megrendelő
koltozes

Állandó megrendelő költöztetése

Az eseti megrendeléseink mellett, jó pár állandó partnernek is végzünk szállítási, költöztetési feladatokat. Ezek között van olyan, akinek hetente akár többször is, de olyanok is előfordulnak, akik havonta rendelnek.

koltozes

Adományok költöztetése

Már évek óta járunk egy nagy gyógyszergyárhoz alvállalkozóként, a cégen belüli költöztetéseket lebonyolítani. Ha egy épületet felújítanak, mi előtte kirámoljuk.

koltozes

Összeköltöztetés

Mostani blogbejegyzésemben egy összeköltözésről mesélek nektek. Ami nehezítette a mi dolgunkat, hogy két különböző városból, egy harmadik városba kellett az ingóságaikat vinni.

koltozes

Szálloda kiköltöztetése

A nyár elején megkerestek egy nagyon érdekes, de nem kis volumenű költöztetéssel. Eladásra került egy nagyon régóta üzemelő szálloda, és az új tulajdonos teljesen fel fogja újítani….

koltozes

A Ritka Ügyfél!

Még június közepén voltam egy munkát felmérni, mert az ügyfelem azt mondta, akkor lenne nyugodt, ha a saját szememmel is látnám, hogy mennyi minden van

koltozes

Költözés ajánlásra

Ebben a hónapban egy 2 napos vidékre történő költözésről mesélek nektek. Nem volt egy egyszerű feladat, de sikerült zökkenőmentesen megoldani.

költöztetés
koltozes

Élmény költözés

Most egy másfajta költöztetésről mesélek nektek. Járunk egy nagy céghez egész évben bútorokat, iratos dobozokat, gépeket mozgatni.

Call Now Button