Adományok költöztetése
Már évek óta járunk egy nagy gyógyszergyárhoz alvállalkozóként, a cégen belüli költöztetéseket lebonyolítani. Ha egy épületet felújítanak, mi előtte kirámoljuk, majd, ha elkészült, visszapakoljuk. Az irodákban keletkezett iratos dobozokat elszállítjuk az irattárba, a leselejtezett bútorokat, a holtági raktárba fuvarozzuk. Minden év végén rengeteg adományt adakozik a cég kórházaknak, egyetemeknek, iskoláknak, és ezeket is mi szállítjuk ki a megadott helyekre, és most ezen adományok célba juttatásáról fogok mesélni nektek!
"Fel lett adva a lecke"
Már november elején jelezték felénk, hogy idén még az előző évekhez képest is sokkal többet kell majd elvinni, mert egy komplett osztályt összevontak egy másikkal, és így rengeteg bútor, gép, hűtőszekrény, és laboreszköz feleslegessé válik.
Örültem neki, hogy időben szóltak, mert karácsony előtt a lakossági költöztetések száma is megnő, mivel mindenki már az új lakásban szeretné az ünnepeket eltölteni. Így föl volt nekem is adva a lecke, hogy párhuzamosan tudjuk mindkettőt csinálni.
Próbáltunk a gyárban előre dolgozni: szétszereltük a bútorokat, csomagoltuk a gépeket, címkéztük, hogy hová kell majd vinni, és amiket tudtunk, azokat már le is hordtuk a földszinti folyosóra. Persze nagyon sok géppel nem tudtunk haladni, mert a legtöbbhöz szervízes szakemberek kellettek a lekötéshez. Ezért velük is egyeztetni kellett, hogy milyen sorrendben haladjanak, a szállítási címek szerint.
Amikor több csapat dolgozik egy időben
Adományok költöztetése
Amikor több csapat dolgozik egy időben és helyen, akkor fontos a folyamatos párbeszéd, mert különben nagy káosz fog kialakulni, és senki sem halad a munkájával! A kollegáimmal is megbeszéltem, hogy türelmesek legyenek, mert nagyon fárasztó 3 hét elé nézünk. Már mindenki régóta ebben a szakmában dolgozik, és tudja, hogy a január-február mindig lazább, mint a többi hónap, mégis nehéz kibírni, 20-25 napot reggeltől estig olyan munkában, ahol sok milliós gépeket-berendezéseket kell mozgatni, amik közül a többség 300-500 kg-os is lehet.
December 2-20 között kellett megoldani a fuvarokat, összesen 8 címre. A bútorokkal kezdtünk, mert azokat már novemberben elő tudtuk készíteni a költözésre. 2 teherautóval 8 fő rakodóval 2-án nekiugrottunk a melónak. Egy teherautóra mindig csak 1 címet pakoltunk föl, hogy ne legyen keveredés. 8-17 óra között általában 2 kanyar fért bele 1 nap.
Amikor megérkeztünk az adományokkal
Adományok költöztetése
Amikor megérkeztünk ezekre a fogadócímekre, jó volt látni, hogy mennyire örülnek az adományoknak. Velünk is nagyon kedvesek voltak, megkínáltak kávéval, üdítővel. Cserébe mi segítettünk levinni a régi bútorokat, hogy legyen helye annak, amiket hoztunk. Sokszor szörnyülködünk azon, mennyire lestrapált bútorokat kénytelenek használni, némelyik 30-40 éves! A szekrénynek csak 1 ajtaja van, a görgős konténernek 3 kereke, a fiók leszakadva, a székek rongyosra szakadva. Szinte ujjonganak a pár éves bútoroknak. A sokmilliós gépekről nem is beszélve, amiről sok iskola csak álmodozik.
A harmadik hétre maradtak a speciális nagy gépek, és extra nagy méretű hűtők, amiknél jópár akár mínusz 85 fokra is tud fagyasztani. A másik nagy kedvencünk a laborfülkék, amiket leszerelnek az állványaikról, de úgyse férnek be a liftbe. Az ilyen nagy és nehéz gépeket 4-en gurtnival cipeljük le vagy fel a lépcsőn, ami már komoly szaktudást, és kitartást igényel, mert ha valaki nem bírja, vagy hibázik abból nagy baj lehet!
A felpakolásnál az első emeletről kellett lehozni, a fogadó címen a pincébe pakoltuk le őket. Persze akármennyire is próbáltuk összeszervezni a dolgokat, így is akadtak bonyodalmak gazdagon.
Volt olyan nap, amikor a szervízes csapat nem tudott jönni, volt olyan amikor mi nem fejeztünk be egy munkát, és vidéken ragadtunk. Volt olyan címünk, ahol volt teherlift, de délutánra megadta magát, így a maradék holmit gyalog kellett a 4. emeletre felhordani. Olyan is elő fordult, hogy akinek ki kellett volna adnia az árut lebetegedett, így 12 ember arra várt, hogy jöjjön valaki helyette, és kinyissa az épületet. De ezektől eltekintve jól sikerült megoldani mindent. Annyi adományt kapott némelyik intézmény, hogy hirtelen helyet sem tudtak biztosítani számukra, ezért a maradékot idén januárban tudjuk csak odavinni!
A Karácsonyi Ünnepek előtt jó volt látni, mennyi embernek okoztunk örömet, és még fogunk is, hiszen januárban folytatjuk a gyár adományainak kiszállítását!