Speciális költöztetés
Egy régi kedves ügyfelünk ajánlott az ismerősének minket, a költözésük lebonyolítására.
Egy régi kedves ügyfelünk ajánlott az ismerősének minket, a költözésük lebonyolítására.
Pár héttel ezelőtt egy nagyon jó barátomat és a családját kellett elköltöztetnem, most erről mesélek nektek.
Az egyik jó barátom keresett meg egy nagy volumenű költözéssel kapcsolatban. Az anyukája megörökölt egy hatalmas családi házat
Amint már korábbi blogbejegyzéseimben is említettem, alvállalkozóként dolgozunk egy nagy gyógyszergyárnak, már több mint 10 éve.
Az elmúlt hónapban egy régi partnerünk keresett meg minket azzal a feladattal, hogy az irattárukat költöztessük el egyik telephelyükről a másikba.
Nagyon sok olyan megrendelésem van, hogy csak 1-2 tételt kell elfuvarozni az egyik címről a másikra, vagy az áruházból hazavinni. Ilyenkor sok ügyfél azt mondja
A múlt hónapban költöztettünk egy nagyon kedves idős házaspárt, akik 45 éve ugyanott laktak, és most úgy döntöttek, hogy Budapestről elköltöznek 60 km-re, és ott kezdenek új életet.
Egy volt iskolatársam keresett meg egy nagy munka lebonyolításával kapcsolatban. Felvázolta a dolgokat, és rám bízta a megvalósítását. Három költözés három nap alatt, részleges összecsomagolással.
Az eseti megrendeléseink mellett, jó pár állandó partnernek is végzünk szállítási, költöztetési feladatokat. Ezek között van olyan, akinek hetente akár többször is, de olyanok is előfordulnak, akik havonta rendelnek.
Már évek óta járunk egy nagy gyógyszergyárhoz alvállalkozóként, a cégen belüli költöztetéseket lebonyolítani. Ha egy épületet felújítanak, mi előtte kirámoljuk.