Általában mindenkit megvisel, ha költöznie kell. Legyen az saját, vagy munkahelyi költözés, mindegy.
Sose felejtem el, egy vérprofi kollégám mondogatta mindig: „Egy költözés olyan, mint egy háború!”
Ez tényleg így van, mert a komfort zónánkból mindig nehezen váltunk egy új helyre. Egy jó költöztető cég viszont sokat tud segíteni abban, hogy minél kevesebb idegeskedéssel, gonddal és jóval kisebb fizikai megterheléssel járjon a pakolás.
Kezdetek – A költözés megtervezése
Első és legfontosabb dolgunk az legyen, hogy mérjük fel, mit szeretnénk átvinni az új helyre. Ha van lehetőségünk rá, nézzük meg az új ingatlan elosztását, méreteit, belmagasságát.
Gyakori probléma, hogy nem fér be a régi bútor az új helyre. Vagy az ülőgarnitúránk jobbos, míg az új lakásba balos kéne. Az ágyunk oldalról nyílik, de a félszobában, csak elölről lehet hozzáférni. A gardróbszekrény teteje magasabban van, mint a plafon. Ezek a dolgok sokszor csak a bepakolásnál derülnek ki, és akkor ott állunk, és csak állunk, hogy hogyan tovább!?
Ha ez idejekorán kiderül, rengeteg pénzt, energiát és időt lehetett volna megspórolni. Hogyan? A még szinte kifogástalan állapotú ülőalkalmatosságot meghirdetjük és néhány nap alatt túladunk rajta. A gardrób sorsát az új tulajra bízzuk, hisz úgyis beépítettük az eladási árba. S ha idén még nem jótékonykodtunk, az ágyat ajánljuk fel egy jótékonysági szervezetnek, biztos hamar akad majd gazdája.
Második legfontosabb a sorban, hogy keressünk egy megbízható, a pénztárcánknak is megfelelő céget, aki majd elvégzi a szállítást. Egy magát nagyon olcsónak hirdető vállalkozás a végén nem is biztos, hogy annyira olcsó lesz. Érdemes körülnézni a piacon, mert van választék bőven.
A 25 éves pályafutásom alatt sajnos nagyon sok cserbenhagyott ügyféllel találkoztam, akik akár hetekkel előtte megrendelték a szolgáltatást, mégis pórul jártak.
A legtöbben manapság az interneten keresünk mindent, legyen az termék, szolgáltatás, bármi. Ezzel nincs is semmi baj. Ha meg akarunk rendelni egy szolgáltatást, akkor előtte tájékozódjunk. Kettőt-hármat is kérdezzünk meg az árról, így lesz viszonyítási alapunk.
Nézzünk rá a cégre: fent vannak-e a cégadatok, vagy csak egy telefonszámot találtunk. Ott a másik megoldás: kérdezzük meg rokonainkat, ismerőseinket, munkatársainkat nem költözött-e valaki mostanában, hátha tud ajánlani egy megbízható csapatot. Nem is kell ennél jobb ajánlólevél.
A költözés megrendelése
A harmadik teendő: a helyszínek pontos, részletes megadása a megrendelésnél. Mire is gondolok itt? Előfordult olyan, hogy a megrendelő a diszpécsernek megadta, hogy földszinti a feladó és a fogadó cím is és nincs sok holmi. Megérkeztünk Budán a 12. kerületbe, a hegy tetején egy 4 emeletes társasház, aminek tényleg a földszintjén volt a lakás, de a teherautóval nem lehetett megközelíteni, csak gyalog. Elég ”gyorsan” sikerült felpakolni, 4-5 óra múlva már el is indultunk a fogadó címre. Ott tényleg egy lakótelep fszt.-re pakoltunk le, kb. 50 perc alatt. Micsoda különbség!
Ha ezt elmondja az ügyfél már a megrendelésnél, akkor több emberrel, molnár kocsival orvosolható lett volna a probléma, és kevesebb lett volna az óra és olcsóbb a fuvar. És persze az embereknek is kettővel több lába marad a következő költözés abszolválásához. Tehát leszögezhetjük, közös az érdek a helyszínek, körülmények pontos behatárolását illetően és akkor sokkal vidámabban emlékezünk a költözés napjára.
A csomagolás
Negyedik: a becsomagolás, előkészítés, szétszerelés. Sokan nem hiszik el, de ez az egyik legfontosabb a költözés előtt. Nagyon ritka az olyan költözés, ahol minden úgy van előkészítve, hogy csak vinni kell. Előfordult olyan, ahol szemetes zsákba rakták a tányérokat, poharakat és ráragasztottak egy címkét, ráírva : NAGYON TÖRÉKENY! Vagy egy kisméretű hűtős dobozt telepakoltak könyvvel, hogy ne kelljen sokat fordulni. Épp csak megemelni nem tudta senki, anélkül, hogy szétesett volna. Egyik sem jó.
A törékeny dolgokat csak lezárt dobozba tegyük, csomagoljuk be újságpapírba és közé is kerüljön töltőanyag, hogy ne mozduljon el a dobozban sem. A könyveket kisebb dobozokba rakjuk, amiket tele is pakolhatunk. A lényeg, hogy olyan súlyú legyen egy doboz, amit mi magunk is elbírunk.
Remélem tudtam segíteni mindazoknak, akik a jövőben tervezik a költözést! Higgyék el, nekünk költöztetőknek nagyon fontos, hogy minél több elégedett ügyfelünk legyen, akik aztán majd bátran ajánlanak minket az ismerőseiknek.