Mire figyeljünk a Költöztetés Megrendelése Előtt
Már korábbi blog bejegyzésemben is foglalkoztam ezzel a témával, de most újra megteszem, mert az elmúlt hónapokban ismét sok csalódott, becsapott, vagy cserben hagyott ügyféllel beszéltem. Sokaknak rögtön segíteni is tudtam a költözésben.
Amit a legfontosabbnak tartok, ne hagyjuk az utolsó pillanatra a megfelelő költöztetőcég felkutatását, mert kapkodva nem biztos, hogy jól döntünk. Sokan a mai napig úgy gondolják, hogy a költöztetők a taxisokhoz hasonlóan a drosztokon vagy a bútorboltok előtt várakoznak a fuvarra.
Nem így van, nem is a telephelyen, hanem kint dolgoznak egy munkában, vagy otthon vannak, és pihennek. Így azonnal nehéz leakasztani egy komplett brigádot. Ezért, ha beválasztunk egy olcsóbb, de megbízhatatlan csapatot, és reggel nem állnak ki a megadott címre, maximum imádkozhatunk, hogy találjunk másikat!
A jó előre lefoglaló ügyfél
Mire figyeljünk a Költöztetés Megrendelése Előtt
Persze van olyan megrendelő is, aki már 2-3 hónappal a költözése előtt le szeretné foglalni a napot, de a mai világban ez sem jó megoldás, mert ennyi idő alatt nagyon sok minden közbe jöhet, és csak rakosgathatja át a költöztetés dátumát. Azt szoktam javasolni, hogy 1-2 héttel előtte egyeztessünk időpontot, és előtte pár nappal erősítse meg a megrendelését!
Mikre figyeljünk a választás előtt?
Válasszunk ki 5 szimpatikus céget a netről! Nézzük meg, van-e honlapja! Szerepelnek céges adatok a weboldalon? Milyen régóta foglalkozik a cég költöztetéssel? Vannak-e fotók a teherautókról, az ott dolgozó kollegákról? Mennyi és milyen értékelésekkel rendelkeznek? Árak fel vannak tüntetve, és egyértelműen értelmezhetőek egy laikusnak is? Próbáljuk meg telefonon is felvenni velük a kapcsolatot, ne csak e-mailben, mert ha ilyenkor felveszik, akkor máskor is felfogják venni, ha bármilyen kérdésünk, vagy problémánk van a költözés előtt!
Ha nem tudjuk őket többszöri próbálkozásra se elérni, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy ha bármi gond lesz a költözés előtt, közben, vagy utána, akkor is elérhetetlenek lesznek. Amikre a mai világban a legjobban érdemes odafigyelni, azok az értékelések. Akinek nincs, az gyanús lehet. Vajon miért nincs? Akinek van 10-20 darab, de mind 5 csillagos az azért lehet gyanús, mert vagy maguk és az ismerőseik adták, vagy nagyon újak a szakmában, de attól még akár jó is lehet. De, aki már jó pár éve űzi ezt a szakmát, és jó is csinálja, annak 100 fölötti értékeléssel kell rendelkeznie, amiből minél több az 5 csillagos!
Van-e esélyünk megbízható céget találni?
Mire figyeljünk a Költöztetés Megrendelése Előtt
Egy biztos, több esélyünk van megbízható céget találni a neten, mintha egy kiragasztott hirdetésről letépnénk egy telefonszámot, vagy egy olyan teherautóról fotóznánk egy elérhetőséget, ahol a cég neve nincs feltüntetve. Ez kicsit olyan mintha oroszrulettet játszanánk, és bíznánk abba, hogy nem halunk bele!
Ami viszont még az internetnél is biztosabb választás, ha megkérdezzük a rokonainkat, barátainkat, munkatársainkat, mert valamelyiknek biztos, hogy van egy úgynevezett „házi költöztetője”, akivel már sokszor költözött, és elégedett is volt vele. Persze 100% garancia senkire sincs. Ha valaki sok embernek megfelel, annál is biztosan lesz jó pár elégedetlen. Az emberek mégis szívesebben engednek be az otthonaikba olyan szakembereket, akikre nem csak úgy ráböktek találomra, hanem akiket valaki beajánlott.
Amikor sikerült kiválasztani a céget, egyeztessük velük a tarifájukat, és az egyéb felmerülő költségeket! Például: a csomagolóanyagok árát, bútorszereléseket, mosógép ki-bekötéseket. Ha mindenben sikerült megegyeznünk a költöztetővel, akkor ezt e-mailben foglaljuk össze, küldjük el neki, és ragaszkodjunk hozzá, hogy ezt igazolja is vissza! Ezek után nem mondhatja a szállító cég, hogy még + ennyi meg annyi lesz a költözés. Ami az ügyfél szempontjából nagyon fontos dolog, hogy pontosan adja meg, a szállítandó mennyiséget, az emeleteket és ha ő csomagol, előkészít, akkor azt végezze is el, mert ha ez nem sikerül, vagy csak félig és így tovább fog tartani a költöztetés az nem a költöztető cég hibája.
Ha ezekre a dolgokra odafigyelünk, nagyon sok kellemetlenségtől tudjuk megkímélni magunkat, és nem egy rémálomként fogunk emlékezni a költözésünkre. Remélem sok leendő ügyfélnek tudtam segíteni hasznos tanácsaimmal!