Szálloda kiköltöztetése

Szálloda kiköltöztetése

Szálloda kiköltöztetése

A nyár elején megkerestek egy nagyon érdekes, de nem kis volumenű költöztetéssel. Eladásra került egy nagyon régóta üzemelő szálloda, és az új tulajdonos teljesen fel fogja újítani, ehhez pedig ki kellett üríteni, a pincétől a padlásig. Ami még nehezítette a feladatot, hogy háromfelé kellett szelektálni az ingóságokat. Egy részét vissza kellett hozni, egy részét eladásra szánták, a többi dolog pedig mehetett a hulladékba. Ezeknek a dolgoknak a tudatában estünk neki a munkának júniusban, és november végéig végeznünk is kell!

Nagyon kellett figyelnünk

A felpakoló címen több brigád dolgozott párhuzamosan, hogy szelektálják ezt a rengeteg holmit. Az volt a szerencse, hogy az épületnek 4-5 kijárata is volt, így több teherautót is lehetett pakolni egyidőben. Nekünk főleg az volt a feladatunk, hogy az ajtóba lehordott és felcímkézett ingóságokat elvigyük a megadott raktárba. Egy kanyarban mindig csak ugyanolyan címkéjű dolgokat vittünk, hogy ne keveredjenek össze.

Egy elég illúzióromboló látvány fogadott minket

Szálloda kiköltöztetése

Persze előfordult olyan nap is, amikor nem tudtak egy teherautónyi holmit odakészíteni az ajtóba, akkor nekünk kellett lehordani is. Minden nap 2 teherautóval és 4 fő rakodóval álltunk ki, és két fordulót mentünk. Minden reggel tele volt az előtér, amikor megérkeztünk, délutánra sikerült kipakolnunk, ám következő reggel ugyanúgy tele volt, mintha előző nap ott se jártunk volna.

Ez azért elég illúzióromboló látvány volt, és azt hittük sose fog elfogyni. Viszont a szállítandó dolgok fajtája mindig változott. Napokig csak asztalokat vittünk, majd hetekig csak ágyakat. Majd jöttek a csillárok, lámpák, tükrök és szófák.

Gondos csomagolás nagyon fontos

Más munkákban is szoktunk ilyen dolgokat költöztetni, de nem ekkora mennyiségben. Velünk főleg az olyan tárgyakat költöztették, amiknek a túlnyomó része vissza fog kerülni a felújítás után, így ezekre nagyon vigyázni kellett. Az előkészítő brigád ezeket gondosan becsomagolta légpárnás fóliába, majd sima fóliával is áttekerték. Volt rengeteg extra kényes éjjeli lámpa és lámpabúra, azokat becsomagolás után még kartondobozokba is belerakták.

Ennyi tükröt együtt utoljára a vidámpark elvarázsolt kastélyában láttam évekkel ezelőtt! Amikor ezek a dolgok már apadni kezdtek, akkor jöttek a szobaszéfek, függönyök, festmények, dohányzó asztalok, tv-ék, szőnyegek és még csak a szobáknál jártunk.

Amikor végre elfogytak a szobák, jöhetett a konyha és az egyéb helyiségek.

Szálloda kiköltöztetése

Átlagban heti 2-3 napot tudtunk menni az egyéb munkáink mellett, de a nyár szép lassan véget ért és még mindig nem láttuk a munka végét. Ahányszor csak reggel megérkeztünk a szállodához, mindig abban bíztunk, már nem sok minden maradt az épületben, persze mindig tévedtünk. Amikor végre elfogytak a szobák, jöhetett a konyha és az egyéb helyiségek. Na, itt is volt aztán minden, ami szem szájnak ingere. Hűtőgépek különböző méretben a legkisebb háztartásitól a legnagyobb ipari hűtőig és az óriási hűtőpultokig. Volt olyan nagy méretű is, hogy 2 darab fért föl egyszerre a kocsira. Még az volt a szerencse, hogy nem voltak nehezek, csak vicceltem iszonyatos súlyban voltak, és alig fértek ki az ajtókon!

Amiben szerencsénk volt az a lepakoló címen lévő raktárak voltak. Két hatalmas hangárt bérelt a megrendelőnk, olyan magas ajtókkal, hogy be tudtunk állni a teherautóval. Ez két szempontból is kedvező volt! Egyik az, hogy nem kellett messzire hordani az ingóságokat, a másik az, hogy az időjárás viszontagságaival se kellett foglalkozni. Mivel elég nagy alapterületű volt a raktár, így fajtánkként külön válogatva tudtuk lepakolni a holmikat, így bármihez könnyen hozzá lehet férni a későbbiek folyamán.

A feladatunkat sikerült szeptember 30-ig megoldani

A kisebbik hangár egyharmada be is volt polcozva, ezekre pakoltuk a rengeteg tányért, poharat és az extra kényes törékeny dolgokat. A lepakoló címet nagyon kedveltük, mert költöztető szempontból nagyon ideális volt. A mi feladatunkat sikerült szeptember 30-ig megoldani, aminek nagyon örültünk, és büszkék voltunk magunkra, de amikor körülnéztünk a raktárban, és láttuk a rengeteg dolgot, tudva azt, hogy ezeket majd vissza is kell hordani, már nem volt őszinte a mosolyunk! A visszaköltözés 2-3 év múlva várható, addigra kipihenjük magunkat.

Remélem sikerült megint egy érdekes történetet elmesélnem nektek!

Call Now Button