Az ügyfelek naivitása a költöztetésben
Az ügyfelek naivitása a költöztetésben
Mostani írásomban a költözködni szándékozó ügyfelek két csoportjáról mesélek nektek. Az egyik csoport, aki teljesen kikészül még a költözés gondolatától is és azt gondolja, hogy a 2 szobás lakását egy hétvége alatt is lehetetlen elköltöztetni. Megjegyezném ez a ritkább. A másik csoport és sajnos ez a gyakoribb, akik úgy gondolják, hogy egy nagy lakást vagy egy komplett családi házat pár munkaóra alatt le lehet zavarni, ahogy ők fogalmaznak.
Az ügyfelek egyik csoportja
Az ügyfelek naivitása a költöztetésben
Ahogy már több régi írásomban is olvashattátok, a legfontosabb dolog egy megrendelésnél, a pontos mennyiség megadása, a feladó és fogadó címeken milyenek a körülmények, közel tud-e állni a teherautó a bejárathoz, kell-e szerelni valamit. Amikor az autónkat elvisszük a szerelőhöz, nem mindegy, hogy csak egy olajcserét szeretnénk vagy egy motorgenerált és ez egy költözés megrendelésénél is így van.
Pár éve megrendeltek egy irodaköltöztetést a cégünktől a következő paraméterekkel: 1.000 db iratos doboz és 40 db Salgó polc, amiket állítólag darabokra kell szerelni, utána össze és visszapakolni rá a dobozokat. Reggel 8 órára kiálltunk 2 teherautóval és 16 fő rakodóval, amikor szembesültünk a szállítandó mennyiséggel. A polcokat csak elemekre kellett bontani és úgy 300 db doboz volt csak a megrendelthez képest. Az egész naposra tervezett munkát délig megoldottuk és mivel a megrendelő fix összeget kért, elég rosszul járt a pontatlan megrendelés miatt.
Egy másik eset
Az ügyfelek naivitása a költöztetésben
A másik esetnél, egy vidéki fuvarnál, a megrendelő nem bízott a szakértelmemben, hogy elég egy kisebb teherautó is, ő a legnagyobb autót kérte, ami félig se lett a bútoraival. Ott már belátta, hogy túlaggódta a dolgot, de sajnos akkor már mindegy volt. Itt hozzátenném a saját véleményemet, miszerint ez a jobbik eset, még ha többe is kerül, mintha elbagatellizáljuk a mennyiséget és nem férnek föl a dolgaink.
Most nézzük meg a másik csoportot
Most nézzük meg a másik csoportot, akikre mondtam, hogy sajnos sokkal gyakoribbak! Ezen a héten írta nekem ezt egy ügyfél, aki az 5. kerületből egy régi bérház 3. emeletéről, akart elvitetni egy 3 részes bőrgarnitúrát Agárdra, amire én 4 munkaórát számoltam ki. „Ebben a szállításban 30 perc élőmunka van!” – írta erre válaszul ő. Nem írtam vissza neki semmit, de szívem szerint azért megkérdeztem volna, hogy amíg zakatolunk az autópályán oda-vissza, az nem munka? Vagy azt, hogy egy halott sofőr vezeti netán az autót? A lepakoló címen magától lemászik a garnitúra? De itt kár lett volna időt pazarolni, mert aki így gondolkodik, meg se hallaná a lényeget!
A másik csoportból egy másik eset
Az ügyfelek naivitása a költöztetésben
Másik eset ebben a kategóriában. Évekkel ezelőtt összeköltöztettem egy fiatal párt, egy 100 négyzetméteres újépítésű lakásba. Előtte mindketten a szüleiknél laktak, szinte alig volt bútoruk, csak a személyes holmijuk, tv, hűtőgép, mosógép és 2db kerékpár. Két helyen pakoltunk föl, földszintes családi házakból. Az egészet sikerült 3 fővel, 4 munkaóra alatt megoldani. Eltelt kb. 5-6 év, újra megkerestek, hogy tovább költöznének ebből a 3. emeleti lakásból egy családi házba, Pest megyébe. Kimentem felmérni a munkát, kikalkuláltam a költözés árát és azt is, hogy hány ember, mennyi autó kell a munka lebonyolításához. Amikor meghallották az árat és hogy az sem biztos, hogy 1 nap alatt megoldható, teljesen kiakadtak.
Azt mondták: Ez lehetetlen, hogy ennyi ideig tartson és ennyibe kerüljön, hiszen amikor ők 2 helyről velem ideköltöztek 4 óra alatt megvolt a munka és most sincs sokkal több cuccuk, mint akkor. Erre én felsoroltam nekik miket hoztunk akkor ide és most mennyi van. Alig akarták elhinni, pedig ők éltek ott abban a lakásban, ami szinte üres volt, amikor mi bepakoltuk a dolgaikat. Azóta született 2 gyerekük és szépen berendezték az ingatlant, de érdekes a 4 órára emlékeztek, gondolták most se lesz 5-6 óránál több. 2 nap alatt 18 órai munkával sikerült teljesíteni a feladatot. Szerencsére munka közben ők is belátták, hogy ezt valóban nagyon alulkalkulálták. Sajnos ez nem mindig van így!
Remélem ismét sikerült sok hasznos tanáccsal szolgálni a költözés előtt álló Ügyfeleknek!