Bútorraktár költöztetése

Megkeresett egy nagyon kedves kolléga a nyár folyamán, akivel már korábban többször is dolgoztunk együtt, hogy lenne egy 1000 négyzetméteres raktárköltöztetés, amit közösen, több autóval meg tudnánk oldani. Megbeszéltük ki, hogy ér rá, ki hány rakodót tud biztosítani a munka elvégzéséhez és egyeztettük a megrendelővel azt, hogy mikor tudjuk felmérni a munkát!

Fontos, a pontos, precíz felmérés

Egy ekkora volumenű költöztetésnél nagyon fontos, a pontos, precíz felmérés, mert nagyon sok tényezőre kell figyelni. Legfontosabb a mennyiség szemrevételezése, hogy vajon hány teherautóra fér föl a szállítandó áru. A második fontos dolog a két helyszín megtekintése. A harmadik: mennyi idő áll rendelkezésre a feladat elvégzésére. A negyedik: a felrakó és a lerakó címeken hány órától hány óráig lehet pakolni.

Nyár végén került sor a munka felmérésére. A felpakoló cím Dunakeszin egy ipari parkban volt és ami megnehezítette a dolgunkat, hogy nem 1 raktár volt, hanem 2 nagyobb és 2 kisebb vegyesen pakolva bútorokkal és egyéb ingóságokkal. Így még nehezebben lehetett megítélni, hogy hány forduló lesz.

Az ottani raktárosok közölték, hogy ők 8-tól 17 óráig hétfőtől-péntekig dolgoznak. A raktárak mind a földszinten voltak és egészen az ajtóig oda lehetett állni a teherautókkal. Az ilyen jó körülményeket mi, költöztetők szoktuk szeretni. Aztán jött a kevésbé jó hír, a fogadó cím emeleten van, de van teherlift!  Mondtam a kollegámnak, ha így van, akkor okvetlenül nézzük meg azt a címet is. Nagyon hasznos döntésnek bizonyult az, hogy átmentünk megnézni a fogadócímet, mert több dologgal is baj volt, ami lényegesen megnehezítette volna a pakolást. Kicsi és alacsony volt a teherlift, de ami még rosszabb, hogy csak egy meredek, keskeny csigalépcső vezetett az emeletre, ahol szintén nem fértek föl a nagyobb bútorok.

1 hónap alatt elvégezzük a munkát

Az ügyfelünknek ezen a telepen sikerült még egy kisebb raktárt bérelnie a földszinten, a nagyobb dolgoknak. Megegyeztünk a megrendelőnkkel és megállapodtunk abban, hogy 1 hónap alatt elvégezzük a munkát. Azt nem tudtuk, hány napot tudunk jönni hetente, mert több állandó munkánk is van és ott is helyt kell állnunk. A lepakoló címen is 17 óráig lehetett dolgozni, így ez is meghatározta a munkaidőnket. Egy napra mi 2 autóval 3-3 kanyart terveztünk, 4-4 rakodóval mindkét helyszínen.

Szeptember 3-án eljött a nagy nap és megkezdődött a pakolás. A munkánkat az is bonyolította, hogy 3-féle címke szerint kellett szétválogatni az elszállítandó portékát: zöld címke újraktár, piros címke kuka, kék címke adomány.

Egyrészről ez jó volt, mert így kevesebb bútort kellett felliftezni, viszont körülményesebb volt a felpakolás és így a tervezett 3 fordulóból csak kettőt tudtunk egy nap kipipálni.

Az első héten csak 3 napot tudtunk menni, így 12 kocsinyi árut tudtunk átszállítani. Ez arra volt jó, hogy tisztult a kép és kezdett pislákolni a fény az alagút végén. A második héten 4 napot nyomtuk a melót és viszonylag jól haladtunk, a raktárba szánt bútorok 95%-át átfuvaroztuk. Következett a 3. hét, az adományok elvitele. Itt csak 2 napot tudtunk menni, de így is sok örömet okoztunk iskoláknak, óvodáknak, korházaknak.

Négy teherautónyi bútort és egyéb ingóságokat osztottunk szét

Négy teherautónyi bútort és egyéb ingóságokat osztottunk szét 2 nap leforgása alatt. Jó volt látni mennyire örülnek, ezeknek a viszonylag jó állapotú bútoroknak. Eljött végre a 4. hét, amikor be kellett fejezni a munkát. 4 napot szántunk erre a hétre, hogy biztosan végezzünk. Az ügyfelünk rendelt egy 30 köbméteres magasított konténert és mindenki kiélhette magát a selejtes szekrények szétverésében. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez egy könnyű feladat, ki kell ábrándítanom, nem az. Nem mindig ott és úgy törik a bútor, ahogy mi szeretnénk és a konténerben is össze kell rendesen pakolni, nem csak bedobálni, mert akkor 3 konténer is kevés lenne! Végül 3 nap elég volt a befejezéshez, de ezt senki nem bánta.

Sikerült határidőre kiüríteni a raktárt, a megrendelőnk legnagyobb megelégedésére, de egymás között megbeszéltük, hogy ez egy erőltetett menet volt és ezt ilyen iramban nem lehetne folyamatosan csinálni, maximum sokkal több rakodóval.

 

 

 

Remélem, több cégnek is tudtam segíteni, akik költözés előtt állnak!
Call Now Button