Ügyfelek a költöztetésben!

Különböző ügyfél-típusok

Ügyfelek a Költöztetésben – Az elmúlt majd 30 év alatt rengeteg ügyfélnek segítettem elköltözködni, vagy a megvásárolt bútorait, háztartási gépeit hazaszállítani. Most a különböző ügyfél-típusokról mesélnék nektek.

Az első típus, az átlagos megrendelő

Ügyfelek a költöztetésben

Az első, aki a leggyakoribb az átlagos megrendelő. A költözés időpontja előtt egy héttel felhív 3 költöztető céget, és ebből a trióból kiválasztja, a neki legszimpatikusabbat. Viszonylag jól előkészíti a szállítandó dolgokat, a dobozokra ráírja, ha törékeny, és azt is, hogy mi van a dobozban. A rakodókkal nem sokat kommunikál, esetleg csak arról érdeklődik, hogy egy forduló lesz, vagy kettő. Igazából az látszik rajta hogy, csak meg ne sérüljön semmi, és minél előbb túl legyek az egész procedúrán! Persze olyan is előfordult már, hogy a költözés közben megváltozott a kliens viselkedése, mert a rossz tapasztalatok után, kifogott egy kedves, hozzáértő csapatot, akik megváltoztatták a hozzáállását, mert profin dolgoztak, vagy egyéb plusz feladatokat is mosolyogva megcsináltak. Volt olyan is, ahol minden rendben volt, viszont az ügyfél a végén ugyanolyan faarccal fizette ki a fuvart, amilyennel fogadott minket reggel.

A második típus, aki az alapos és aggódó egyben

Ügyfelek a költöztetésben

A második, az alapos és aggódó egyben. Na, ide kell a nyugodt és türelmes csapat, és valamikor már nekik is sok lesz! De ne ugorjunk ennyire előre! Az időpont előtt 1 hónappal elkezd költöztetőt keresni. Az internetet bújva átnéz 10-15 céget, összehasonlítja az árakat, megnézi a teherautókat, átolvasgatja a referenciákat, majd ezt a listát szűkíti 5-6 cégre. Majd elkezdődik a telefonálgatás, és az ajánlatkérések folyamata. Ezeket átnézi, összehasonlítja, majd kiválasztja a 3 legszimpatikusabbat, és kihívja őket egy helyszíni terepszemlére, és ha közel van a lepakoló cím, akkor azt is szemrevételezteti, nehogy meglepetés érje a rakodókat. Amikor megkapja az ajánlatokat a szükséges létszámról, csomagolóanyag mennyiségéről, a teherautó méretéről, teherbírásáról, a várható munkaóráról, na, akkor kezdenek el záporozni a „szakmai kérdések”.

Ügyfelek - „szakmai kérdések”

Miért kell ide ennyi rakodó, miért kell kettőt fordulni, miért kell a gardróbszekrényt szétszerelni, miért kell kényes dolgokat becsomagolni? Megtörténik a nyertes kiválasztása, és eljön a költözés napja. Megérkezünk a helyszínre, és a Megrendelőnk már a kapuban vár minket. Egy füzet van a kezében, mely tartalmazza a listát, amit vinni kell, és a pontos menetrendet, hogy szerinte milyen sorrendbe kellene felpakolni a dolgokat. Valaki itt sem enged a 48-ból, ahogy szokták mondani, de azért a legtöbb ügyfelet meg lehet győzni arról, hogy ezt bízza inkább ránk, és ha rendben lezajlik a költözés a végén a megrendelő is mosolyogva fog emlékezni erre a húzós napra!

A harmadik, a megértő, türelmes megrendelő

Ügyfelek a költöztetésben

A harmadik, a megértő türelmes megrendelő. Ők általában nem a netről keresnek szállítót, hanem az ismeretségi körükben érdeklődnek a megfelelő szakemberek felől. Megbíznak az ismerősök ajánlásában, és már úgy hívnak föl, hogy mikor érünk rá őket elköltöztetni. Ez egyrészről hízelgő, de veszélyes is, mert ha csupa jót mondtak rólunk, akkor itt is szuperül kell majd teljesítenünk! Hála a sok jól elvégzett munkánknak, nagyon sok a visszatérő, és ajánlott ügyfelünk. Amikor egy ilyen ügyfélhez megérkezünk, már a fogadtatás is más, olyan, mintha egy ismerőst költöztetnénk. Együtt körbejárjuk a lakást, elmondja mi az, ami megy, mi marad, de mielőtt belekezdenénk a pakolásba, egy frissen főzött kávéra invitál a konyhába, hogy jobban menjen a munka. Sokan nem gondolnak bele, de ez a gesztus sokat jelent, egy fizikai munkásnak. Munka közben megkérdezi, hogy miben tudna segíteni, vagy azt, hogy mivel tudná megkönnyíteni a munkánkat.

Azzal hogy emberszámba veszi a rakodókat, és összedolgozik velünk, könnyebbé, és nyugodtabbá varázsolja a napunkat. Nem vitatkozik észszerű dolgokon, megbízik a tudásunkban, és segíti a munkánkat. Ha megkérjük, előremegy a lepakoló címre, és próbál parkolóhelyet foglalni a teherautónak, vagy ha 4-5-en dolgozunk neki, akkor 2 rakodót átvisz a lepakoló címre. A végén mosolyogva válunk el, és ha újra költözik, akkor is csak minket hív.

Sok ember nem gondol bele, hogy kedvességgel, és egy kis figyelmességgel mennyire másképpen zajlana le egy egész napos fárasztó költözés!   

Call Now Button