
Egy régi kedves ügyfelünk ajánlott az ismerősének minket, a költözésük lebonyolítására.

Pár héttel ezelőtt egy nagyon jó barátomat és a családját kellett elköltöztetnem, most erről mesélek nektek.

Az egyik jó barátom keresett meg egy nagy volumenű költözéssel kapcsolatban. Az anyukája megörökölt egy hatalmas

Amint már korábbi blogbejegyzéseimben is említettem, alvállalkozóként dolgozunk egy nagy gyógyszergyárnak, már

Az elmúlt hónapban egy régi partnerünk keresett meg minket azzal a feladattal, hogy az irattárukat költöztessük

Nagyon sok olyan megrendelésem van, hogy csak 1-2 tételt kell elfuvarozni az egyik címről a másikra, vagy az áruházból

A múlt hónapban költöztettünk egy nagyon kedves idős házaspárt, akik 45 éve ugyanott laktak, és most úgy döntöttek

Egy volt iskolatársam keresett meg egy nagy munka lebonyolításával kapcsolatban. Felvázolta a dolgokat, és rám

Az eseti megrendeléseink mellett, jó pár állandó partnernek is végzünk szállítási, költöztetési feladatokat. Ezek

Már évek óta járunk egy nagy gyógyszergyárhoz alvállalkozóként, a cégen belüli költöztetéseket lebonyolítani

Mostani blogbejegyzésemben egy összeköltözésről mesélek nektek. Ami nehezítette a mi dolgunkat, hogy két különböző

Most ősszel megkeresett egy ügyfél, egy érdekes, de nem kicsi munkával. Már a nyáron megegyezett egy költöztető

A nyár elején megkerestek egy nagyon érdekes, de nem kis volumenű költöztetéssel. Eladásra került egy nagyon régóta

Már korábbi blog bejegyzésemben is foglalkoztam ezzel a témával, de most újra megteszem, mert az elmúlt hónapokban

Még június közepén voltam egy munkát felmérni, mert az ügyfelem azt mondta, akkor lenne nyugodt, ha a saját szememmel

Ebben a hónapban egy 2 napos vidékre történő költözésről mesélek nektek. Nem volt egy egyszerű feladat, de sikerült

Most egy másfajta költöztetésről mesélek nektek. Járunk egy nagy céghez egész évben bútorokat, iratos dobozokat

Egy kedves régi ügyfelünk ajánlott minket a kollegájának. A megkeresésekor egyeztettünk időpontot egy helyszíni

Március közepe felé jelentkezett egy megrendelő, aki olvasta az értékeléseinket, és azok alapján választott minket

Ez, az év eleji időszak nem a költözések dömpingjéről szól, így ebből a kevés megkeresésből próbálunk minél több

Ebben a blogbejegyzésben, egy családiház teljes ingóságának Budapestről Balatonra történő elköltöztetéséről mesélek

Az ünnepek előtt az egyik állandó megbízónk, azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy egy komplett 500 négyzetméteres

Megint eltelt egy év, újra indul a karácsonyi őrület, ami a költözésekre is komoly hatást gyakorol. A megrendelők

Irodaköltöztetés Egy ilyen nagy volumenű költözésnél mindig a munkafelméréssel kezdünk. Itt megbeszéljük a megrendelővel