Author name: amanda

koltozes

Az ügyfelek naivitása a költöztetésben

Mostani írásomban a költözködni szándékozó ügyfelek két csoportjáról mesélek nektek. Az egyik csoport, aki teljesen kikészül még a költözés gondolatától is és azt gondolja, hogy a 2 szobás lakását egy hétvége alatt is lehetetlen elköltöztetni. Megjegyezném ez a ritkább. A másik csoport és sajnos ez a gyakoribb, akik úgy gondolják, hogy egy nagy lakást vagy egy komplett családi házat pár munkaóra alatt le lehet zavarni, ahogy ők fogalmaznak.

koltozes

Irodaköltöztetés1

Irodaköltöztetés A mi cégünk főleg lakossági költöztetéseket végez, de alkalmanként elvállalunk irodaköltözéseket is. Ezeknek a száma, az év vége felé növekszik meg jelentősen, mert itt járnak le a bérleti szerződések. Attól függően, hogy alakult az üzleti év, ki nagyobba, ki kisebbe költözik. Egy ilyen nagyobb volumenű munkáról mesélek most nektek.

koltozes

Vidéki költöztetés Januárban

Vidéki költöztetés Januárban – Az ünnepek előtti nagy rohamok után a költözések száma szépen lassan lecsökken, és ez jelentősen nem is változik tavaszig. Ilyenkor a cégek még jobban örülnek minden munkának. Ahogy szoktuk mondani egymás közt, kisebb a torta, amin a sok költöztetőnek osztozkodnia kell. Viszont az egészéves hajtás után, a rakodóknak, sofőröknek jól esik a pihenés is. Nem beszélve arról, hogy jobb időben a munka is kellemesebb. Most egy, januárban ritkább, nagyobb munkáról mesélek nektek.

A költöztetés ügyféltípusai
koltozes

A költöztetés ügyféltípusai

A költöztetésben előforduló ügyféltípusokról mesélek most nektek. Az elmúlt majd 30 év alatt rengeteg megrendelővel találkoztunk. A kisebb-nagyobb munkák alatt, sok emberi sorssal, problémával szembesültünk, és a nagy többségnek orvosolni is tudtuk a gondját, baját, ami a költözés közben adódott, de sok kliensnek, már az is örömet okozott, hogy meghallgattuk a problémáit.

koltozes

Ünnepek előtti költöztetések

Ünnepek előtti költöztetések – Így az év vége felé, amikor már az időjárás is téliesre változik, a költözések száma jelentősen lecsökken. A nyári nagy rohamok után, ami sokszor heti 6-7 munkanapot is jelent, szokatlan lesz a költöztetőknek, hogy csak 12-15 napra lesz munkájuk havonta, kivételt képez ez alól az ünnepek előtti kavalkád, amikor mindenki szeretne karácsonyra, már az új helyen lenni, vagy az ajándékát időben célba juttatni. Erről az időszakról mesélek most nektek.

Kisebb irodák és üzletek költöztetése
Tippek

Kisebb irodák és üzletek költöztetése

Kisebb irodák és üzletek költöztetése. A rengeteg lakossági költöztetés mellett szoktunk irodákat, és kisebb üzleteket is költöztetni. Nem beszélve az állandó munkánkról, Magyarország egyik legnagyobb gyógyszergyárában, ahol rendszeresen bútorokat, gépeket, vagy éppen iratokat rendezünk a gyár különböző egységeiben. De most egy iroda, és egy varroda költözéséről mesélek nektek.

koltozes

Cserbenhagyott Ügyfelek a költöztetésben!

Cserbenhagyott ügyfelek a költöztetésben – Már korábbi blogbejegyzéseimben is írtam arról, mennyire fontos dolog a költözni vágyó ügyfeleknek, hogy jól nézzenek körül a piacon, mielőtt döntenek. Mikre figyeljenek a választásban? Nézzék meg a cég elérhetőségeit! Olvassák el a róluk írt véleményeket! Nézzék meg, hogy a weboldalukon fel vannak-e tüntetve a cég adatai, vannak-e képek felrakva a teherautóikról, az ott dolgozó emberekről!

koltozes

Ügyfelek a költöztetésben!

Ügyfelek a Költöztetésben – Az elmúlt majd 30 év alatt rengeteg ügyfélnek segítettem elköltözködni, vagy a megvásárolt bútorait, háztartási gépeit hazaszállítani. Most a különböző ügyfél-típusokról mesélnék nektek.

koltozes

Nehézségek a költözésben!

Nehézségek a költözésben – Ha sikerült eladni az ingatlanunkat, kezdődhet az új lakás keresése. Ez általában nem egyszerű dolog, mert szűkíti a kört, hogy mennyi pénzünk van rá, a kinézett környéken van-e eladó lakás, az rögtön beköltözhető-e, vagy felújítandó, és csak hónapok múlva tudjuk használatba venni. Kerülhetünk olyan helyzetbe is, hogy a régi lakásból jóval előbb ki kell költöznünk, mint, hogy az újat birtokba vehetnénk. Az utóbbi években ez egyre gyakoribb dolog. Ilyenkor több lehetőség merül föl. Az egyik az, hogy rokonokhoz vagy ismerősökhöz szállíttatjuk az ingóságainkat.

Költöztetés
koltozes

Költöztetés, megbízhatóság!

Költöztetés Budapesten és országosan: Nagyon sok lakossági költöztetést végzünk éves szinten, az egész ország területén. A kisebb albérletes munkáktól, a komplett családi házak kiürítéséig. A visszaigazolásokból és a személyes dicséretekből is jól látszik, hogy jól csináljuk a munkánkat. A Google értékelések is ezt bizonyítják 76 értékelésből 75db öt csillagos értékelésünk van, amire nagyon büszkék is vagyunk. A lakossági munkák mellett, több céges munkát is csináltunk az elmúlt évben. Ezekről mesélnék nektek, pár érdekes dolgot.

Call Now Button
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket használ. A Weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti-kezelésre vonatkozó irányelveket. Az Uniós törvények értelmében engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt! Adatvédelemről itt olvashatsz bővebben.